Kórházi hetek szülés előtt

2015.02.17 11:37

Emlékszem, sokként ért a hír, amikor a 30. héten az orvosom közölte, most kéne befeküdni a kórházba, de csak a 36. héten császároznak. Persze már korábban tisztában voltam vele, hogy az ikerterhesség a szervezet fokozott terhelésével jár, és sokkal több veszélyt rejt, mint az egyes terhesség, de az ember hajlamos azt gondolni, hogy ő a kivétel. Én is bizakodtam. A kórházi protokoll szerint a 34. hétig maradhattam volna itthon. Amikor az orvosom mégis óvatosságra intett, nem törődtem bele. Mindent megígértem, csak ne kelljen befeküdnöm. A 32. hétig tudtam elhúzni, akkor már nem volt mentség. Nem az én értékeimmel volt gond, hanem Luca magzatvizével, és mivel tudtuk, hogy szívbeteg, senki nem akart kockáztatni. Kétségbeesve hívtam a nővérem, sírva mentem haza. Nem csupán attól féltem, hogy valami baja lesz a kis Lucának. A kórháztól féltem. Féltem a bezártságtól, féltem attól, hogy itt kell hagynom az akkor 5 éves lányomat és a 6,5 éves fiamat. Nem tudtam mi lesz velük nélkülem, ki fog róluk becsülettel gondoskodni, hogy viselik lelkileg a hiányomat, és az otthonukból kiszakítást.

Óriási segítség volt, hogy olyan szobába kerültem, ahol érző szívű, kedves sortárs kismamák feküdtek. Első perctől megtaláltuk a hangot, és ez akkor hihetetlen jó érzéssel töltött el. Eleinte féltem, hogy mit szólnak, hogy én egyedülálló anya vagyok két gyerekkel, ikerterhesen. De nem ért semmilyen negatív élmény emiatt. Lelkesen ültünk minden nap a CTG gép előtt, és drukkoltunk egymásnak, hogy mocorogjanak a babáink. Izgatottan meséltük egymásnak a híreket, és tartottuk egymásban a lelket, ha valaki rosszabb passzban volt. Lelkileg nagyon megviseli az embert a bezártság. Minden kórházi tragédiánál kicsit rettegsz, hogy ez veled is megtörténhet, és kicsit úgy érzed, hogy egy ismerősöddel történt a baj.

Eleinte hétvégére hazaengedtek. Talán sosem felejtem el, milyen izgalommal vártuk a pénteki vizitet. Igyekeztünk minél előbb megcsinálni az ikrek CTG-jét, hiszen a tökéletes CTG a hazamenetel alapfeltétele volt.

A vége felé már nagyon nehezen viseltem fizikailag és lelkileg is. A 36. hét helyett 38. hétre írtak ki császárra, mivel tudtuk, hogy szülés után Lucát műteni kell, és neki az az érdeke, hogy addigra minél erősebb és nagyobb legyen. Nehéz volt cipelni a két babát, nehéz volt lefeküdni, megfordulni, ülni, menni. Ha jöttek látogatóba a gyerekeim, igyekeztem nem mutatni, mennyire ki vagyok már merülve. Mellette ott volt az érzelmi teher. A nagyszülők voltak hetekig a másik két gyerekemmel. Anyahiányuk volt, össze voltak zavarodva. Alig vártam a végét, hogy hazajöhessek, és mindent a helyére tehessek.

Július 15-re voltam kiírva császárra, de 14-én elfolyt a magzatvizem. Egyszerre féltem és örültem. Három napot voltunk még bent, mire Bencével hazajöhettem. Utána kezdődött Luca kálváriája, de ez már egy másik történet, és végül ennek is jó lett a vége.

 

Ti hogy viseltétek a kórházban töltött heteket?

 

 

 

 

—————

Vissza


Kórházi hetek szülés előtt

Nincs hozzászólás.